KÜLÖNBSÉGEK?

 

Igen, különbözőek vagyunk. Eltérő az érdeklődésünk, eltérő az érzékenységünk, nekünk nőknek még a férfiaknál is vannak nehezebb napjaink, általában más módon fejezünk ki örömöket és bánatokat, mozdulataink is különbözőek. Erő és gyengeség, erőszak és gyengédség, érzelem és értelem, lágyság és keménység, bátorság és félelem, és még lehetne sorolni azokat az ellentétpárokat, amiket a férfi és a nő, a férfiasság és a nőiesség fogalma mögé gondolni szoktunk. A társadalmi megkülönböztetés már egész piciny gyerekkorban megnyilvánul.

Mire is gondolunk? Ranschburg Jenő, a neves pszichológus csecsemő korú gyermekét tiszta rózsaszínbe öltöztetve sétáltatta babakocsijában a körúton (afféle egyszerű pszichológiai teszt volt ez). Ismerősei gratuláltak is neki a takaros kis hölgyhöz. A probléma csak annyi volt, hogy az illető baba kisfiú volt. Ezen a példán keresztül is érzékelhető, hogy a társadalmi elvárások már egész kis kortól meghatározzák, hogy egy kisfiúnak/kislánynak hogyan kell öltöznie, milyen játékokkal kell játszania, később majd hogyan kell udvarolnia, illetve az udvarlást fogadnia, hogyan kell családot eltartania és gondoskodó szeretetteljes érzelmi hátországot biztosítania. A két nem képviselői tehát számos ponton jelentősen eltérnek egymástól.

Nézzünk meg néhány ilyen különbséget a teljesség igénye nélkül egy kicsit közelebbről (ezek a - nevezzük úgy - érdekességek egyébként a honlapunk egyes lapjainak bal oldalán találhatóak, persze néhány mondattal legtöbbször kiegészítjük itt):

1. A női agy un. kérges teste (corpus callosuma) vaskosabb, mint a férfié, és a nőknek 30%-al több idegrost fut a jobb és bal agyfélteke között. Egyazon feladat megoldásához a férfi és a nő agyának más-más területét használja. Minél jobb a kapcsolat a két agyfélteke között, annál folyékonyabban beszélünk. A két agyfélteke közötti gyorsabb kommunikációs átvitel miatt tud a nő egyszerre több mindent csinálni, többfelé figyelni. Ez a speciális adottság teszi a nőket tehetségesebbé pl. a nyelvtanulás terülestén.

2. A színlátásért felelős sejtek örökletes defektusa a X-kromoszómához kötődik. Milyen szerencsések a nők! Két X-kromoszómájukból az egyik elég, ha egészséges, a színeket tökéletesen meg tudják különböztetni. Ám szegény férfiak, az egyetlen X-kromoszómájukon megjelenő aprócska hiba miatt képtelenek a színek felismerésére. A színtévesztés a férfiakat kb. 8 %-ban érinti. Nem véletlen az, hogy a színvakság a nőknél szinte ismeretlen (0,4 %), ezt a színtévesztő férfiak örökítik tovább a fiú-unokáikra.

3. A nőknek nemcsak változatosabb kúp alakú sejtjei vannak a retinában, de a férfinál szélesebb periférikus látással is büszkélkedhetnek. A nő legalább 45 fokos szögben lát kétoldalt, valamint az orra alá és fölé is. A legtöbb nő periférikus látása akár 180 fokot is felölelheti. A nők szemfehérjéje is nagyobb a férfiak szemfehérjénél. Tehát a nőnek szélesebb perifériás látása van, a férfinak csőlátása. Ezért van az, hogy ha a férfiak keresnek otthon valamit - hová tettem az öngyújtómat? - azt általában a nők segítségével találják meg. Nélkülözhetetlenek vagyunk a férfiak életében! A férfiaknak - úgy is mondhatjuk - egyfajta szemellenzős látása van, hogy figyelmét semmi sem vonja el a célpontról. 1997-ben, Nagy-Britanniában 3952 gyerek sérült meg közlekedési balesetben. Ebből 2460 kisfiú, 1492 kislány. Ausztráliában kétszer annyi kisfiút ér baleset mint kislányt. Ez pontosan azért van, mert a kisfiúk nehezebben veszik észre az oldalról feléjük tartó autót és kirohannak a labdáért az úttestre. Biztosítási társaságok statisztikái is azt bizonyítják, hogy útkereszteződésekben a női autóvezetőket a férfiaknál ritkábban találják el oldalról. A nő jobb perifériás látása lehetővé teszi, hogy lássa az oldalról közeledőket.

És végezetül, hogy mennyire igazat mondott Őze Lajos - a Smink&Drive módszert megismerő és gyakorló egyik debreceni autósiskolának(Gőzerő) a vezetője - a TV2-Aktív cikkben, álljon itt néhány eredmény amely valóban a pszichológiának köszönhető:

Tudtad-e, hogy a hozzánk 60 cm-nél közelebb lévő személyek az ún. intim zónán belül vannak. Rendszerint ide csak a legközvetlenebb hozzátartozóinkat engedjük be. Ezen túl, 1m 20 cm körüli távolságban van a személyes zóna, ami még mindig egyfajta személyes intimitást feltételez. Ezen túl a társas konzultatív és a nyilvános szféra van. Autóvezetés gyakorlati oktatása során két idegen ember kerül óhatatlanul egymás személyes szférájába. Könnyen előfordul, hogy az oktató „belép” a tanuló intim zónájába, például, ha segít sebességet váltani. Ez a helyzet elkerülhetetlen, mégis komoly zavarokat okozhat a kommunikációban. Különösen ellenkező nemű résztvevők között lehet zavaró.
Autóvezetés során óhatatlanul te is belépsz az oktató intim szférájába, mint ahogy ő is a tiédbe (csak így fértek el egy autóban). Ha a szerepek és a célok pontosan meghatározottak, és felkészülsz, nem érhet tehát váratlanul, ha például oktatód segítő szándékkal kezedhez ér sebességváltáskor.

Na és tudtad-e azt, hogy az asszertivitás azt jelenti, hogy saját érdekeidet, jogaidat úgy érvényesíted, hogy azzal nem teszel kárt másokban. Az agresszív ember saját célja érdekében átgázol mások érdekein. Nem riad vissza attól, hogy másoknak kárt okozzon, ha saját szüksége úgy hozza. Az alárendelődően viszonyuló ember a konfliktus elkerülése érdekében saját érdekeit feláldozza. Az asszertív viszonyulás társadalmi szempontból a legeredményesebb, hiszen általa az egyén érdekei úgy érvényesülhetnek, hogy az interakciók során mások nem sérülnek.

Hogyan légy asszertív?

Autóvezetés tanulása során például az az érdeked, hogy minél gyorsabban és jobban megtanulj vezetni. Ennek érdekében jogod van kultúráltan, indulatmentesen szólni az oktatódnak, hogy a te kifizetett tanórád idejében ne intézzen saját ügyeket.
Ha nem érsz rá a megbeszélt időpontban, telefonálj és kérj új időpontot. Ha lerobbansz a pirosban, nyugodtan próbálkozz újra az indítással, hiszen neked is jogod van hibát elkövetni. Lényeg, hogy ne indulataid vezéreljenek érdekeid érvényesítésénél, de ne is add föl arra gondolván, hogy nincs jogod kérni, amire szükséged van.

Ezeket, és további számos, hasznos infót találhatsz a Sikerprogram füzetünkben, melyet minden jogosítványra vágyó hölgy megkap, amint beiratkozott egy Smink&Drive tanfolyamra.

Ha ezzel vagy bármi mással kapcsolatban véleményed van, írd meg a fórumban.



Smink&Drive® - Még egy dolog amiért érdemes nőnek lenni e-mail: info@noivezetes.hu