

Tudtad,
hogy a színlátásért felelős sejtek örökletes defektusa
a X-kromoszómához kötődik. Milyen szerencsések
a nők! Két X-kromoszómájukból az egyik elég, ha
egészséges, a színeket tökéletesen meg tudják különböztetni.
Ám szegény férfiak, az egyetlen X-kromoszómájukon
megjelenő aprócska hiba miatt képtelenek a színek
felismerésére. A színtévesztés a férfiakat kb.
8 %-ban érinti. Nem véletlen az, hogy a színvakság
a nőknél szinte ismeretlen (0,4 %), ezt a színtévesztő
férfiak örökítik tovább a fiú-unokáikra.

|
|
|

 |
Helló!
Reméltem, hogy eljön
az a pillanat, amikor erre az oldalra klikkelsz, mert ez
már azt jelenti, hogy komolyabban érdekel az, hogy melyik
autósiskolában lehet velünk találkozni és a vágyott jogosítványt
mihamarabb megszerezni. Először azt a megyét kell kiválasztani,
ahol vezetni szeretnél tanulni, majd pedig a várost. Ezután
már csak az autósiskolák között kell választanod. Igyekszünk
majd bővebb infót is felrakni az iskolákkal kapcsolatban
a honlapra, de most még egyenlőre csak az iskolák linkjeire
kattintva tudhatsz meg közelebbit az adott suliról. Jelenleg Hajdú-Bihar,
Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy, Pest, Csongrád és
Fejér megyében ill. Budapesten találkozhatsz
velünk, de hamarosan bővül a lista és minden változást
felrakunk a honlapra is. A
többi
megyei
link
inaktív.
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK
MEGYE
|
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG
MEGYE
|

|
|
 |